A középkori város és a céhes ipar

Nyugat-Európában az ókor végén a legtöbb város elnéptelenedett,a  római kori települések helyén, királyi és egyházi központok körül, utak találkozásánál a népvándorlások után sokan letelepedtek, általában kézművesek, akit ezeken a helyeken piacot találtak termékeiknek.

Valamint technikai forradalom bontakozott ki, pl. elterjedtek a vízimalmok és a gyorsabban termelő szövőszékek.

A X-XIII. század között, városok alakultak ki Európában, és ezek kialakulását, a fejlett gazdálkodást folytató népesség tömörülése, a mezőgazdasági árutermelés kibontakozása, a kereskedelem fellendülése tette lehetővé.

Eleinte a települések nem rendelkeztek semmiféle önállósággal, valamint a hűbéri társadalomban a világi ember vagy a jobbágyok, vagy a nemesek közé tartozott. A kereskedők vezetésével új közösségek, kommunák jöttek létre, ők harcolták ki az önállóságot a földbirtokosokkal szemben és a városi önkormányzatot. A nagyobb városok rövidesen csak az uralkodótól függtek.

A város a feudális államban kiváltságokkal rendelkezett:

·         önkormányzati joggal, amelynek kivívása függetlenítette a városlakókat a jobbágy-földesúr közötti kötöttségeiktől

·         bíráskodási joggal, azaz a város területén szabad bíróválasztás volt

·         gazdasági jogokkal, miszerint a város polgárai adójukat egy összegben rótták le a földesuruknak és a királynak, birtokjoggal, azaz a városnak lehettek falvai, jobbágyai

·         kegyúri joggal, maguk választhatták a plébánosukat

·         vásár és piactartási, árumegállítási joggal, az utóbbi azt jelentette, hogy az áthaladó kereskedőket a városba való betérésre kényszerítették, és árujukat meghatározott ideig kellett árusítaniuk.

Az önkormányzat révén a városi polgár köztes helyet foglalt el a középkor társadalmában, nem volt nemes, de jobbágy sem, szabad ember volt, minden megkötöttség nélkül rendelkezhetett a tulajdonával.

Polgárjogot általában csak ingatlantulajdonosok szerezhettetek, akik elsősorban iparűző mesterek, kereskedők voltak.

A városlakók nagy része polgárjog nélküli szegény volt, plebs, akik emiatt ki is voltak zárva a politikából. Alkalmi munkákból, földművelésből éltek.

A város irányítása a leggazdagabb polgárcsaládok a patríciusok kezében volt, ők alkották a városi tanácsot, közülük kerültek ki a polgármesterek.

A város élén a bíró vagy a polgármester állt, akit a városi tanács választott.

A városokat védelmi célból fallal vették körül, a falakkal határolt területen földszintes és emeletes házakat építettek, általában kőből, de fából is, ezek között szűk utcák, sikátorok kanyarogtak, nem volt közvilágítás, nem volt csatornázás, ezért a falak közé zsúfolt lakosság a kedvezőtlen higiéniai viszonyok miatt járványokban szenvedett. A piactér volt a központ, itt állt a városháza és a templom, a polgármester és a céhmesterek, kereskedők házai.

A XI. századtól a városok száma Nyugat-Európában gyorsan nőtt, a XIII. századtól Közép-Európában is megjelentek.

A városfejlődések során a városoknak három típusa alakult ki. Az agrárváros, aminek lakói többnyire mezőgazdasággal foglalkoztak, ezek a városok a földesúr fennhatósága alatt maradtak, csak a bíráskodási önkormányzatot sikerül kivívniuk. Az ipari és kereskedővárosok, ahol az ipar volt a jelentős, ezek a városok általában kivívták a teljes önkormányzatot, s csak az uralkodónak fizettek adót, a legnagyobb városok a távolsági kereskedelemre berendezkedett városok, amelyek szintén az uralkodó fennhatósága alá tartoztak.

A kézművesek szakmánként (takácsok, pékek, szabók, stb.) érdekvédelmi szervezeteket, céheket hoztak létre. A céhek teljes jogú tagjait önálló műhellyel rendelkező mesterek alkották. Voltak olyan szakmák, amelyek képviselői nem tömörültek céhekbe, mert szétszórtan dolgoztak, nők voltak, vagy, mert szervezetileg a király alá tartoztak (pénzverők, bányászok).

A céhek szabályozták a piacot és korlátozták a versenyt, hogy a szűk piacon minden mester megélhessen és kiküszöböljék a céhen belüli versenyt:

·         minőségi előírásokkal biztosították termékeik magas színvonalát

·         korlátozták a mennyiséget

·         szabályozták a munkaidőt, munkafolyamatot

·         az árakat maximalizálták

·         az inasok és legények számát, valamint a nekik fizetett bért szabályozták

·         tiltották az éjszakai munkát és a reklámot

·         a céhen kívüli iparűzőket, a kontárokat üldözték.

·         meghatározták a mesterek számát és a mesterré válás feltételeit: 2-10 év inaskodás egy mester mellett, ezután vándorúton más városokban, idegen mester mellett kellett legénykedni, végül egy mesterremeket kellett készíteni, ha ezt elfogadták és az embernek volt elegendő pénze egy műhely nyitásához, mesterré válhatott

A céh védelmet, segítséget biztosított a tagjainak, közös kasszát tartottak fenn, a céhmester bíráskodhatott a céhtagok felett.

A céhek fontos szerepet játszottak a város életében. Vállalták egy-egy városfalszakasz őrzését, a rend fenntartását a városban, szerepet kaptak a tisztségek betöltésénél, az adók kivetésénél, támogatták a városi egyházat.

A helyi kereskedelmet a parasztok a piacon bonyolítottak le, ahogy az iparosok is többnyire, de a műhelyben is árultak. Az árukat ezüst és arany érmékért cseréltek gazdát. Kétféle vásár volt: országos vásár és heti piac. Első héten még csak felsorakoztatták az árut, eladni és venni nem lehetett, a piaci felügyelő adta meg az engedélyt az árusítás megkezdésére, ő felügyelte a rendet. Bizonyos dolgokkal csak az uralkodó és megbízottjai kereskedhettek, számos árucikknek szabott ára volt és előírták, hogy mikor és mit szabad árusítani.

A távolsági kereskedelem is jelentős volt az óriási haszon miatt, de ezt vízen vagy zarándokutakon bonyolították le.

A legnagyobb jelentőségű útvonal levantei volt, mely kapcsolat volt az ázsiai kereskedőkkel, lebonyolítója Velence és Genova volt, valamint a hanzai útvonal, melynek lebonyolítója az északi kereskedelmi Hansa városszövetség volt.

A Kelettel való kereskedelem növelte az európai színvonalat, de hosszú távon komoly árat fizetett érte Európa, hiszen aranyuk nagy része kikerült Európából.

A kidolgozásban segítségemre voltak/ Források:
Történelem érettségi témavázlatok II. Emelt szint - B. Mátyus Gyöngy – Bori István;
Száray Miklós – Történelem tankönyvek